Mint ahogy a világ minden területe, így az internet is folyamatosan fejlődik. Éppen ezért az egyik legnagyobb kereső számára is komoly kihívás a folyamatosan megújuló portálokhoz igazodni, valamint kiszűrni azokat az oldalakat, amelyek nem a megfelelő felépítés mellett működnek. A programozók és a SEO-ban dolgozók is folyamatosan képzik magukat, pontosan azért, hogy minél magasabb minőségű munkát tudjanak végezni. Éppen ezért, ha sikerül találnunk egy olyan szakembert, aki a keresőoptimalizálás teljes folyamatát minőségi szinten el tudja végezni, mindenképp hallgassunk rá, hiszen portálunk is így válhat értékesebbé.
Többek között ma már a google robotjai annyira fejlettek, hogy képesek kezelni az úgynevezett javascript-et is, amely egy valóban komoly mérföldkőnek és előrelépésnek számít. Ezzel pedig a szakemberek egy újabb feladatot kapnak, hiszen a kezelésükben lévő portálok esetében már ez a rész is igen nagy jelentőséggel bír. Ez mellett természetesen az egyéb előírásokat is maradéktalanul teljesíteni kell.
0 comments:
Post a Comment